Tudatos etetés, eredményes horgászat.

Folytatódott a bledi csoda

Idén nyáron Gergő barátommal meglátogattuk a bledi tavat, ahol a rövid időszak ellenére 3 db egyedi pontyot tudtunk szákolni. Erről a horgászatról itt olvashattok bővebben: https://proficsali.hu/bledi-csoda.html

Még haza sem értünk akkor, de már elkezdtük szervezni az őszi visszatérésünket, amire Dani és Jani is bejelentkezett. Az elején megegyeztünk már abban, hogy 3 napot fogunk horgászni. A szállásunkat, ami közvetlen a vízparton helyezkedett el már augusztusban lefoglaltuk a novemberi hosszú hétvégére.

Szabályok, Előkészületek, helyválasztás

A szigorú szabályok szerint a tavon továbbra is napközben lehet horgászni. Ez azt jelenti, hogy pirkadatkor lehet kezdeni, míg a 23 órás harangszónál be kell fejezni a horgászatot. A mi helyzetünk azonban speciális volt a lefoglalt szállás miatt. Előzetesen úgy gondoltuk, ha már a szállás vízparti, akkor megpróbáljuk a közel 200 méteres partszakasz adta lehetőségeket kihasználni és ott minél több halat partra csalogatni. Azonban speciális szabály vonatkozott erre a partszakaszra, így a sötétedés beállta után, jelen esetben 5 óra körül be kellett fejeznünk ott a horgászatot. Rövid tanakodás után arra jutottunk, hogy a nappali órákat mindenképpen itt töltjük el és minden nap sötétedéskor pedig átköltözünk egy másik helyre a maradék pár órára.

CAMERA

November elején, egy csütörtöki napon érkeztünk meg a kristálytiszta vizű tó partjához. A felszerelések száma a költözés miatt minimálisra volt csökkentve, így a pakolással hamar végeztünk és egyből biciklire ültünk, hogy az engedély megvásárlása után felfedezzük a szabad helyeket és információt gyűjtsünk a horgászoktól. Rögtön az első ígéretes hely szabad volt, ráadásul ez volt az egyik hely, ahonnan nyáron halat fogtunk. Nem kellett sokáig vizsgálni a terepet, mivel pár perc után óriási pontytúrás láttunk a parttól pár méterre.

1.

Továbbhaladva a tó körül összesen 10-12 horgásszal találkoztunk, akik nem sok fogásról számoltak be az elmúlt napokban. Már bőven sötét volt, amikor visszaértünk a szállásra, de az előttünk található terep feltérképezése most következett. Hosszú időn keresztül vizsgáltuk markerek segítségével a vizet, ami nem volt egyszerű. A parttól 15 méter távolságra már 10 méter volt a vízmélység, ami tovább mélyült.  Körülbelül 40 méter távolságra már 20 méternél is mélyebb vízmélységet mértünk. Az információk gyors összegzése után úgy döntöttünk, hogy partközeli helyeket fogunk meghorgászni és maximum 20 méter vízmélységig.

DSC_0618

Etetés, csalizás, Instant Explode

Az előző horgászaton is bevált etetési módszert alkalmaztuk, azaz egy tartalmas és nagyon attraktív spod mixet állítottunk össze, amit spomb és etetőlapát segítségével juttattunk a kiválasztott helyekre. A napi limitet betartva nagyobb mennyiséget jutattunk be az elején, mivel féltünk, hogy az etetésünk egy része legurul a masszív lejtőn.

  • Tört és felezett bojli
  • Amino Liquid
  • Májpor, robin red, egyéb fűszerek

Az etetést mindig a felezett bojlival kezdtük, mivel tapasztalataink alapján azok maradnak meg a meredek oldalon, ezáltal egyenetlen talajt alakítani ki a kisebb szemű és könnyebben gördülő magoknak.

A túrára az elsőszámú választásunk az Instant Explode bojli volt, ami a Proficsali 2018-as újdonsága. Ez a bojli elsősorban a rövid horgászatokra kell kitalálva, mivel rendkívül mód attraktív.   Magas fehérjetartalmának, egyedi fűszeres ízének és gyümölcsös illatának köszönhetően robbanásszerűen vonzza a halakat. Tőlünk szokatlan volt a méretválasztás is, mivel 16mm-es átmérőjű golyók kerültek a vödrökbe.

2.

Az eddig leírt taktika azért lett kialakítva, hogy minél több halat fogjunk meg, mérettől függetlenül a gleccservájta tóból. Második számú választásunk pedig az idén legtöbb nagy halat adó Secret Gold Capital bojli volt. Teszteléseink alapján kijelenthetjük, hogy a Secret Gold Capital bojlink a felmelegedő és lehűlő vizek nagyhalas bojlija! Felkínálási módban is szem előtt volt az attraktivitás, ezért bátran használtunk pop-upokat, pasztát vagy akár egy szem Balanced golyót.

3.

Gyönyörű víz, elképesztő táj, különleges halak

Péntek hajnalban a pár óra alvás ellenére izgatottan keltünk. Éppen a reggeli utáni kávénkat fogyasztottuk amikor Dani kapásjelzője jelzett, hogy az új bojli valóban rászolgál a nevére és instant kapást eredményez. Rövid fárasztás után szákoltuk meg a sötét színekben pompázó tövest.

DSC_0406

Majd rövid időn belül Gergőnek is kapása volt az Instant bojlira és egy hasonlóan karakteres, de kicsivel nagyobb pontyot sikerült szákolnunk.

DSC_0557

A nappali órák napozással teltek. Annak ellenére, hogy nem volt kapásunk, élveztük a novemberi napsütést és a közel 20 fokot. A nap hamar eltűnt az Alpok hegyei között és pillanatok alatt besötétedett. Szabályok szerint hamarosan költöznünk kellett de az utolsó pillanatban megszólalt a jelzőm. Ismét az Instant bojli! A botoktól nem tartózkodtam messze és hamar felvettem a kontaktot. Kemény küzdelem volt, nehezen akart feljönni a mélyből a közel 15 kg-os ponty.

DSC_0418

A hal visszaengedése után átpakoltunk az új helyre, ahol csendben teltek el az esti órák. Majd ismét pár óra alvás következett és ismét a vízparton találtuk magunkat. A délelőtti órákat a pihenésnek szenteltük, amit szerencsére egy kapás szakított félbe. Körülbelül 15 perces fárasztás végén sikerült a szákba terelni ez az egyedi tükörpontyot Gergőnek, aminek a súlya 18 kg volt.

DSC_0430

DSC_0453

Az első naphoz hasonló délutáni kapás sajnos elmaradt a költözés előtt, így kicsit szomorúan indultunk neki a pár száz méteres utunknak az esti horgászhelyünkhöz. Az első estéhez képest annyit változtattunk, hogy párokra váltunk és két helyen horgásztunk meg. 21 óra körül Janival kaptuk a telefont, hogy Gergőnek kapása van és fáraszt. Odaérkezésemkor került megszákolásra a hal és a srácok jó hírrel fogadtak, hogy ez bizony 20+ lesz.  Mérlegelés után be is bizonyosodott a tipp, mivel a mérleg 20.50 kg-nál állt meg. A csali nem lehetett más mint a Secret Gold Capital.

DSC_0517

Nagyon fáradtan, de boldogan sétáltunk vissza szállásunkra és hamar elaludtunk. Azonban a hajnal és ezáltal az utolsó napunk is nagyon hamar elérkezett. Minden lehetséges még nem kipróbált trükköt és praktikát bevetettünk és leültünk nyugodtan reggelizni, mert tudtuk, hogy amit lehetett mi megtettük. A jókedvű beszélgetésünket a jelzőm hangja szakította félbe. A Secret Gold Capital-lal csalizott szerelékemet, valami nagy erővel húzta. A fárasztás számomra egy nagy élmény volt, amire sokáig emlékezni fogok, mivel a hal többször nagy területnyi buborékokat engedett ki magából a mélyből. A sötét színű pontyot a kristálytiszta vízben megpillantva azonnal láttuk kapitális méretét. A merítés szerencsére elsőre sikerült azonban a kiemelés már bonyolultabb volt. Többen tudtuk csak kiemelni a hatalmas testet a mérlegelővel, már éreztük, hogy bőven 20 kg fölötti lesz. A mérlegelésnél kiderült, hogy a pontos súlya 23.4 kg.

23,40 Bled

Elképesztően boldog voltam, egyrészt mert sikerült másodjára is legyőzni ezt a hihetetlenül nehéz vizet és kapitális halat fogni, másrészt, mert életem egyik legszebb, érintetlen gyönyörű sötét színezetű tőpontyát sikerült megfognom ebből a fantasztikus vízből.  Számunkra sokadszor is bizonyított a DeltaCarp és a Secret Gold Capital bojli, ezen a vízen legközelebb is mindenképpen ezzel próbálkozunk. Bátran merjük ajánlani bárkinek, aki ezen a lélegzetelállítóan szép tavon a nagy pontyok nyomába indul.

DSC_0458

DSC_0461

DSC_0465

DSC_0483

DSC_0531

DSC_0544

DSC_0628

DSC_0633

Polyák Máté Delta Carp

0

Your Cart