Tudatos etetés, eredményes horgászat.

Gyékényes Kotró-tó

2015-ös év zárása a Delta csapattal a Kotrón

Gyékényes Kotró-tó – 2015-ös év zárása a Delta csapattal

A horgászat terén mindig is maximalista vagyok. Ez azt jelenti, ha van egy kis időm, akkor irány a vízpart. Ha már ott vagyok, akkor megpróbálok minél jobb eredményt elérni. Régebben, minél több halat akartam fogni, de manapság, ez olyan irányba változott, hogy egy horgászatom során az adott tó legnagyobb és legtapasztaltabb pontyait szeretném megfogni. Ehhez viszont mindennek összhangban és tökéletesnek kell lenni. Az elmúlt években, a téli hónapok alatt bújtam a hazai és külföldi oldalakat és megnéztem rengeteg videót, míg horgász szezonban a felszívott tudást gyakorlatban próbáltam kamatozni.  Tavaly sikerült az első 20 kg feletti halamat megfogni. Azonban hiába a sok-sok felkészülés, utólag belegondolva akkor még nem álltam készen rá. Nagyon zavart a tény, hogy normális képet sem tudtam csinálni akkori fogásomról. Úgy érzem ez a kisebb csalódás is kellett ahhoz, hogy az idei évre összeállt minden. Ez sok vízparton eltöltött órát jelent és rengeteg otthoni  töprengést a következő horgászatról. Szezon közepén jött a lehetőség, hogy a Delta csapat tagja legyek és amióta ez sikerült úgy érzem összhangba ért minden.  

Gyékényes Kotró-tó

Rengeteg szép halat fogtam idén, többek között  9 db 20+-os pontyot és egyéni rekordomat is sikerült megdönteni a Squid Liver Chocolate bojlival. A lehűlő vizekben nagyon jól dolgozott a csokis-büdös bojli, rövid idő alatt kedvencemmé vált!

Gyékényes Kotró-tó
26 kg, csoki

Az utóbbi időszakban nagyrészt egyedül jártam horgászni, azonban csapatban jobban érzem magam. Ebből kifolyólag jobban vártam az év végi Delta csapatos szezonzáró horgászatot, mint a Karácsonyt. Várakozásomat fokozta, hogy mindenkivel egyetértve november utolsó hetében az ország egyik legnehezebb vizét vettük célpontba, a gyékényes Kotró-tó. A túra előtt két héttel ellátogattunk a tóhoz és kiválasztottuk az általunk legjobbnak vélt helyet, mint horgászatból, mint kényelemből, mivel családtagjaink is velünk tartottak a 4 napos túrára. Ezen a nehéz vízen a 4 nap kevésnek mondható, így növelve az esélyeinket a túra előtt egy nappal lementünk horgászhelyet keresni és etetni. Az ottlétünk első két napjára az évszakhoz képest melegebb időt jósoltak, majd egy erős hidegfront betörését viharos északi széllel. A vízhőfok 10 fok körül volt, ezért az egész évben jól működő Hot Spice Oyster mellett a hidegebb vízben kiemelkedőbben működő Squid Liver Chocolate bojlit hoztuk a Proficsalikból. A csalikat a hozzájuk tartozó Proficsali pasztával tettük attraktívabbá a lehűlő vízben. Etetésnek is csak bojlit használtunk, hogy a pontyok által felvett táplálékot gyorsan megemésszék és visszatérjenek az etetésünkre.

Gyékényes Kotró-tó

Csütörtökön kora délután érkeztünk meg a Kotróhoz és mivel a meghorgászandó hely megjelelése már egy nappal korábban megtörtént, így végszerelékünk rövid időn belül vízbe került Delta etetőhajóink segítségével.

Az első kapásra sokat nem kellett várnunk. Sötétedés előtt Feri jobbos botján ejtős kapással jelentkezett a túra első hala. A meghorgászott hely 250 méterre volt és közte több púp is volt, aminek a tetején megtapadt a kagyló, így azonnal csónakba szálltunk és mentünk a hal fölé. Körülbelül 20 perces küzdelem volt, mire a több mint 10 méteres vízből sikerült felhúzni a halat. A vízoszlop tetejéhez közeledve a hal 4-5 óriási buborékot adott ki magából, amiből arra következtettünk, hogy komoly hallal van dolgunk. Már szinte teljesen besötétedett, amikor sikerült megmeríteni a gyönyörű tövest.  

Gyékényes Kotró-tó
Gyékényes 18 kg

 

Nagyon boldogak voltunk, hogy pár óra alatt is bizonyított a Squid Liver Chocolate Proficsali, ami a hozzá tartozó pasztával lett bevonva.

A következő kapásra 24 órát kellett várni. Ferinek most a balos botjára volt érdeklődő, amin a Hot Spice Oyster bojli volt. Csónakkal gyorsan a hal fölé értünk és a tegnapihoz képest valamivel rövidebb fárasztás után a merítőnkben volt a 10 kg feletti tipikus gyékényesi tükrös.

Gyékényes Kotró-tó

 

A túra további részében változékony időjárás volt és ez a halak kapókedvére ez nem volt kedvező hatással. Így pár darab kisebb (5-6 kg) halat sikerült csak fogni. A túrát így is mindenki élvezte, mivel fogtunk pár szép halat és csapatunk tagjai is jobban megismerték egymást. Proficsalik ismét bizonyítottak és a túra sikeressége úgy érzem megfelelő alapot ad a következő évre, amit a szokásosnál még nagyobb érdeklődéssel várok a balatoni versenyek miatt. Jelenleg január első napját írjuk és a környéken lévő tavak a napokban kerültek jég alá, így kezdődik a téli szünet. Minden Horgásztársamnak megfelelő felkészülést, valamint Boldog és sikerekben gazdag Új évet szeretnék kívánni!

Polyák Máté

0

Your Cart