Tudatos etetés, eredményes horgászat.

3 nap Merenyén

Merenye horgásztó: 3 napot töltöttünk el Merenyén Ádámmal, a 8-as álláson, ahol még eddig nem horgásztunk. Mivel 2 nappal korábban derült ki, hogy megyünk, ezért csak a felszabadult helyek egyikét tudtuk elfoglalni.

Érkezés után, utánfutóval tudtuk behordani a cuccokat a horgászhelyre a nagy sár miatt. Az eső pedig folyamatosan esett, ezért 3 napos gumicsizmás, dagonyázós horgászat várt ránk J

Sátor felállítása és a horgászfelszerelések eső elől mentése után, nekiláttunk a helykeresésnek. 5 bóját tettünk le, különböző távolságokra, több sávban. A tó közepén lévő kemény meder kezdetéhez, valamint kb 150-170 m-re is találtunk egy törést, kemény talajjal. Mint később kiderült, az ide lerakott 2 bója hozta a legnagyobb halakat.

Én szokás szerint a jobb, Ádám pedig a bal oldalt foglalta el, a 3 nap alatt jól láthatóan Ádám oldala működött jobban, de azért én sem panaszkodtam J

Csalinak természetesen Delta bojlikat vittünk, főleg GLM Plum Liver, Hot Spice Oyster és Squid Liver Chocolate ízekben, de volt nálunk pár szem Natural Big Fish is.

A túra nagyon jól sikerült, a mindössze 3 nap ellenére az össz. fogás 410,8 kg lett, köztük 21 db 10 feletti ponttyal, 11,1 kg átlagsúllyal!

A legjobban a Squid Liver Chocolate bojli működött, Ádám ennek köszönheti a legnagyobb pontyát is, amely 21,8 kg-ot nyomott. A top 5 hal összsúlya pedig 90,8 kg lett, ami szintén megállná a helyét egy 1 hetes túrán is:

21,8 kg (Squid Liver Chocolate)

18,6 kg  (Squid Liver Chocolate)

17 kg (GLM Plum Liver)

16,8 kg  (GLM Plum Liver)

16,6 kg (Squid Liver Chocolate)

 

Merenyén is jól működik a Delta bojli, köszönjük! J

 

Soós Krisztián & Mészáros Ádám

Merenye horgásztó

Merenye horgásztó

 

Merenye horgásztó

Merenye horgásztó

Merenye horgásztó

Merenye horgásztó

Merenye horgásztó

Merenye horgásztó

Merenye horgásztó

Merenye horgásztó

0

Az Ön kosara