Tudatos etetés, eredményes horgászat.

1 hét Merenyén, ahogy álmodni sem mertük

Immár 10 éve járunk rendszeresen Merenyére, a kedvenc vizünkre, ahol nagyon sok szép halat sikerült már horogra csalnunk és nagyon sok emlékkel gazdagodtunk. Évente többször is eljutunk ide annak ellenére, hogy több, mint 300 km-t kell utaznunk.

Minden évben sikerül egyre jobban teljesítenünk és rengeteg 10 és 15 kg feletti halat zsákmányoltunk már, viszont sajnos az idei évig nem tudtunk 20 kg-nál nagyobb pontyot fogni. Már a májusi 4 napos túránk is nagyon biztató volt a Delta bojlikkal, hiszen sikerült megfognunk az első 20 feletti pontyunkat (21,8 kg – Squid Liver Chocolate 24 mm), amely a szokásos 1 hetes nyári pontyhorgászat során is nagyon jó előjelnek tűnt.

Pontyhorgászat nyáron

A kedvenc 24-es helyünket sajnos vissza kellett mondanunk Ádám szabadságának eltolódása miatt, helyette későbbi időpontra a 23-as helyet foglaltuk le 7 napra, szeptember első hetére. Elérkezett a reggel, amikor útnak indultunk hárman, én,  Mészáros Ádám és Bernáth Dávid, aki harmadikként minden évben eljön velünk segítőnek és élvezi a nyugalmat. Ez a nyugalom most kőkemény meló lett neki is, hiszen most kivételesen valóban elkélt a segítő 🙂

Pontyhorgászat nyáron
20,30 kg Squid
Pontyhorgászat nyáron
20,40 kg Natural

Érkezés után szokás szerint koccintottunk egyet a büfében, majd elfoglaltuk a horgászállást. Idén már sokkal nagyobb figyelmet fordítottunk a helykeresésre is, amely szerintem az egyik kulcsa volt a sikerünknek…több mint 3,5 órán keresztül voltunk a vízen radarral és tapogatórúddal. Összesen 5 bóját tettünk le, sikerült 30-40 cm-es gödröket, 30 cm-es iszap utáni kemény részeket is találnunk már 80 méteren is. A helykeresés annyira sikeres volt, hogy a 7 nap alatt, szó szerint mindegyik bója egyformán adta a halat és nem volt szükség arra, hogy áthelyezzük őket.

Csalizni és etetni csakis 24 és 30 mm-es Squid Liver Chocolate és Natural Big Fish bojlikkal készültünk. Egész héten csak ezzel etettünk, a magvakat, pelletet most  teljesen elhagytuk…valószínűleg ezért is sikerült ekkora átlagsúlyt elérnünk. Kora délutánra a helyükre kerültek a szerelékek és vártuk a kapást bizakodva. Tudtuk, hogy nagyon jó helyeket találtunk, a megfelelő csali van a horgon és biztosan meghozzák majd a várt eredményt. Az első kapás az én botomon érkezett kevéssel éjfél után, egy 16,5 kg-os ponty személyében. Ezen az éjszakán még további 4 halat sikerült fognunk, amelyből 2 db szintén 15 kg felett volt. A következő nap csendesen telt, frissítettük a csalikat, etettünk és vártuk hogy beérjen az etetés, mert tudtuk, hogy ez csak idő kérdése.

És a második éjszakától el is jött amire vártunk, de soha nem gondoltam volna, hogy ennyi kapásunk lesz és, hogy ilyen átlagsúllyal fogjuk majd a halakat. Ekkor jött a hidegfront és az addigi folyamatos 1020-1022-es légnyomás folyamatosan csökkent 1013-ig, majd elkezdett esni az eső is. A kedvező körülményeknek és a megfelelő csali és helyválasztásnak köszönhetően szinte megállás nélkül kapásaink voltak. Volt, hogy egyszerre 4 bot is elfüstölt és 18, 19 kg-os halakat fényképezés nélkül engedtünk vissza, hogy ne várakozzanak a ponty bölcsőben 🙂

Pontyhorgászat nyáron
23,40 kg Squid
Pontyhorgászat nyáron
20,60 kg Squid
Pontyhorgászat nyáron
22,40 kg

A túra első 20 feletti halát és egyben az én első merenyei 20 feletti pontyomat a 3. napon sikerült megszákolnunk (22,4 kg), örömöm határtalan volt…de még ekkor sem gondoltam, hogy ezen felül még 9 db fogja meghaladni az eddigi álomhatárt! Innentől fogva megállás nélkül jöttek a kapások, főleg a Squid Liver Chocolate-ra pasztázva, függetlenül attól, hogy a légnyomás visszaállt 1020 fölé és hogy újból kánikula lett. Egymás után fogtuk a szebbnél szebb 18-19 és 20 feletti példányokat, köztük nagyon szép nyurgákat és spanyol pikkelyeseket is. Az utolsó 3 napban észrevehetően egyre több kapásunk lett a Natural Big Fish 30 mm bojlira, ezért a végén már 6 botból 4-re ezt tettünk, nem volt megállás.

Pontyhorgászat nyáron Pontyhorgászat nyáron

A túra alatt folyamatosan regisztráltuk a fogásokat, időpont, tömeg, csali típusa, stb. A statisztikát nézve még mi is minden nap meglepődtünk, ami nem csoda, hiszen a végeredmény 1475 kg össz. fogás lett, amelyből  15 db 15-18 kg közötti, 12 db 18-20 kg közötti, valamint 10 db 20+ lett, ami nem mindennapi…de számunkra biztosan felejthetetlen élmény marad.

Pontyhorgászat nyáron
21,75 Squid
Pontyhorgászat nyáron
21,10 kg
Pontyhorgászat nyáron
20,80 kg Natural 30mm
Pontyhorgászat nyáron
20,70 kg Squid

Úgy gondolom, hogy ennek a túrának pár nagyon fontos tényezőjét kell kiemelnem, ami ezt a kiemelkedő eredményt lehetővé tette:

  • Az etetéseinket a lehető legjobb helyre tettük. Igenis rá kell szánni az időt a helykeresésre, meghálálja!
  • Hidegfront: A túra elején jött és láthatóan nagyon jól megmozgatta a halakat.
  • Etetés: Most hanyagoltuk a magvakat, pelleteket. Csak nagyméretű bojlikkal etettünk és csaliztunk.
  • Csali: A Delta bojlikkal idén kezdtünk horgászni, rögtön év elején sikerült megfognom életem legnagyobb pontyát (23,2 kg) egy bányatavon, majd májusban Ádámnak sikerült horogvégre csalnia az első merenyei 20+ halunkat. És ezután jött a mostani túra, amit szavakkal leírni sem lehet. A Squid Liver Chocolate bojli mindig nálam lesz ha Merenyére jövök 🙂

Ezt a túrát nehéz lesz felülmúlni, de jövőre ugyanitt találkozunk és még október végén is megpróbálunk egy rövidebb bevetést! 🙂

Köszönöm Merenye és köszönöm Delta Carp!

 

üdv,

Soós Krisztián

0

Your Cart