Tudatos etetés, eredményes horgászat.

Év végi merengés

Hosszú ideje érlelődtek bennem gondolatok a jelenkori pontyhorgászatról és az egészet körülvevő közegről. Mivel elég érdekes szezon áll mögöttem, így év végén megosztom Veletek az egész éves történteket.  A következő sorok érdekessége, hogy a felét még a tavasz elején írtam, míg egy részét az utolsó idei túrám után novemberben.

Vágy – Sikertelenség—Elhivatottság —Türelem– Siker

5-6 éves korom óta horgászom és azért is szeretem ezt a sportot, mert folyamatosan motivál.  Spiccbottal kezdtem, majd sima úszózás/fenekezés után következett a modern idők első trendi módszerei: a match botos illetve a feeder botos horgászat. Szépen mindent a maga idejében, lépésről lépésre. Annak ellenére, hogy ezek a módszerek nem mindig a nagyságról szólnak, de a célom már ekkortájt is titkon az volt, hogy minél nagyobb halat fogjak. Így érkeztünk el a bojli alkalmazásához. 2000-es években apuval Tatára jártunk a Derítő tóra horgászni.  (Képek 2004-ből)

 

1.

Sok szép emlék fűződik ehhez az időszakhoz, nem volt Facebook, nem voltak csoportok, így mindent saját tapasztalatból és hibából tanult meg az ember. Hangsúlyozom lépésről lépésre. Szerencsés voltam, mivel évente többször szerveztünk több napos túrákat, így rengeteg tapasztalatot szereztem különböző időszakokból a pontyok viselkedésére és táplálkozására, valamint a velük való kíméletes bánásmódra.

2

Ennyi volt a történelmi rész, amit mindenképpen szerettem volna megosztani Veletek, mielőtt rátérek a jelenkorra. Sokszor felteszik a kérdést, hogy Te is bojlis horgász vagy? Erre határozott nem a válaszom. Jobban szeretem a modern pontyhorgász kifejezést, akinek az egyik eszköze a bojli. Kerülöm azokat a helyeket, amiket a bojlis jelzővel asszociálnak, mint: bojlis csoportokat és az ezekhez tartozó vitákat, valamint a bojlis tavakat vándorló halakkal. Szeretem a természetet, a hozzá tartozó kiszámíthatatlanságot és az ezekből fakadó kihívásokat.

3

A 2018-as év nagyobb részét a Balatonon horgásztam, kisebb részét pedig tározókon és nagyobb kiterjedésű bányatavon. Nem egy túra zárult siker nélkül. Voltak olyan túrák, ahol az időjárás okozta nehézségek miatt napokig nem tudtam vízre menni vagy éppen a meghorgászott területen mozgó vízi járművek vagy vízi növényzet lehetetlenítették meg a horgászatot teljes mértékben.

4

De arra is volt példa, hogy egy hetes horgászat alatt a tározóból drasztikusan engedték le a vizet, így teljes kapástalanság volt. Szomorú voltam, de nem adtam fel. Maximálisan bíztam a csaliban, a felszerelésben és elfogadtam, hogy ez is egy fázis a korábban leírtakban:

Vágy – SIKERTELENSÉG—Elhivatottság —Türelem– Siker

5

6

Ilyen széria után indultam el az év utolsó túrájára Bledre november közepén. Azokat a horgászatokat szeretem, ahol a történetek és emlékek születnek. A bledi horgászatok mindig speciálisak. Minden adott egy életre szóló élményhez: mesés táj, gyönyörű környezet és a tóban élő egyedi halak.

7

Az indulás előtt fel kellett készülni fejben, mivel az időjárás előrejelzés téli körülményeket jelzett előre: nappal nulla fok esővel, míg este és reggel faggyal és hóval. 3 napig félsátorban ez embert próbáló feladat. Korábban szerzett tapasztalatból az elsőszámú választás a Secret Gold Capital bojli, ami édes ízével és magas szénhidráttartalmával sosem hagyott cserben ezen a csodás vizen. Másik választás az attraktívabb és gyors eredményekre képes Instant Explode bojli volt. Más taktikát alkalmazok Bleden, mint máshol. Itt kulcsfontosságú az attraktivitás, a hajszálra kerülő bojli könnyítése popuppal vagy balanceddel. Előkékben is több féle típussal készültem.

8

Első nap teljesen eseménytelenül telt és bejött az előrejelzés a hidegről. Sötétedés után -5 fok körül volt a hőmérséklet, de ki kellett tartani. A pakolást időben elkezdtem, már a jelzőimet is lekapcsoltam és vártam már az esti 11 órás harang jelzését a horgászat befejezésére, amikor „kattant” az orsóm féke egyet, majd még egyet… Az adrenalin azonnal felélesztette átfagyott kezeimet és pillanatok alatt kezemben volt a horgászbotom. A hal még bőven a mélyben volt, amikor hallottam a szigetről jövő harangokat. Déjá vu.  Tavaly nyáron ugyanez történt velem és bizakodtam, hogy most is hasonló szerencsém lesz a horgon lévő hallal kapcsolatban. Hatalmas élmény volt, amikor több tíz méterre a bőven a vízfelszín alatt megláttam a hatalmas arany színű testet.

2. 13.1kg

Nem volt hosszú küzdelem, minden pillanatára emlékszem. Erre vártam egész évben. Érte küzdöttem egész évben. Siker.

6.0

9

Szerencsésnek mondhatom magam, mert tavaly és idén is a tó megajándékozott gyönyörű pontyokkal. Mindegyiknek más története van, de ez az óriási töves… Úgy érzem megérdemeltem. Idei évben sokat horgásztam, szenvedtem és sokszor eredmény nélkül. Ez a kapitális példány, ami egyben az új egyéni rekordom, kárpótol mindenért.

28.40 kg – Secret Gold Capital

28,40 kg secret

A következő két nap sajnos eseménytelenül telt a téli időjárásban. De nekem így is teljes volt minden. Ez a horgászat és az évem. Megérte minden perc. Köszönöm szépen mindenkinek a segítséget a nehezebb időkben is. Sikerekben gazdag új évet kívánok mindenkinek!

10

0

Az Ön kosara