Az idei évben egy új helyre esett a választásom, ami a déli parton található. Tudtam, hogy a nyári időszakban a Balaton ezen oldalán csak éjszaka lesz esély horgászni, mert a sekély víz miatt rengeteg a fürdőző.
Horgászatomat minden esetben helykereséssel kezdem!
Az auto pilotos Delta etetőhajó segítségével lementem a partot, így befelé menet pontosan látom a távolságot a part szélétől. Ezután elhelyezem a bójákat, azokon a területeken, amik számításba jöhettek. Gondolok itt arra, hogy ilyen nagy távolság esetén fontos az, hogy a meghorgászandó terület velünk szemben legyen, mert vízen ezt már nehezebb megítélni. A déli parton a maximális behúzási távolság 450 méter. Az etetőhajóban egy H bóját helyezek el, amit a partról nézve a maximális távolság határán fogok elhelyezni. A bója elhelyezése után csónakból végigtapogatom a bója körüli részeket és újabb bójákat dobok ki, ezzel megjelölve a meghorgászandó területeket. A meder feltérképezése közben kellemes meglepetéssel szembesültem! Közel 4 méteres mélység, nagyon ígéretes kagylós meder, amin szinte semmi iszap nincs!
A két bójámat egymáshoz képest ferdén, egymástól 15 méterre és befelé sréhen helyeztem el.
A bal oldali 430 a jobb oldali 15 méterrel oldalra, és 10 méterrel bentebb helyeztem el! Újra letapogattam az ígéretes helyeket, és ismét megállapítottam, hogy ennek jónak kell lennie.
Kicsónakáztam a partra és magamhoz vettem az etetőhajót és az etetésre szánt bojlikat.
Az autó pilot segítségével rögzítettem a pontokat, amiket horgászni fogok és megkezdtem az etetést.
Elérhető távolságon belül a hajójárat!!!!
Etetés után a bójákat eltávolítottam, hiszen innentől kezdve a hajó magától oda megy az elmentett pontokra.
Etetésre keményre szárított 30 mm es Glm Plum Liver és Instant Explodot használtam. Indulás előtt 2 héttel csináltam pár kiló 30 mm es Sweet Edition bojlit a biztonság kedvéért.
A tábor felállítása után megkezdődhetett a szerelékek elkészítése. Akik ismernek, jól tudják, hogy nem szoktam gyenge és nem megbízható szerelékeket összeállítani, mert a nagyhalak megfogásának ez elengedhetetlen feltétele.
Főzsinórnak minden esetben PB Control 0,35 mm zsinórt használok! Előtétnek minimum 20 méter PB Shield következik, amit egy 130 cm hosszú ólom betét nélküli Silk Ray Leadcore követ. A viharok miatt célszerű elhagyós módszerrel horgászni, ami minden esetben természetes anyagból kell, hogy készüljön. Elhagyós módszernél számomra a legmegbízhatóbb a Korda cég által fejlesztett Heli Safe, ami azért nagyon jó, mert csak akkor old ki, ha hal van a horgon.
Következik az előkék elkészítése! A Balatonon kétféle előkével horgászom! Az egyiket Jelly Wire 25 lb bevonatos zsinórból kötöm, a másikat pedig egy teli Fluor Carbonból, amihez a Ghost Butterfly 20 lb zsinórt használok. Csalinak dupla 30 mm Glm és Sweet bojlikat kötök a hajszálra.
Kezdődhet a horgászat!
Minden este úgy 21 óra magasságában tudtam behúzni és átlagosan reggel 9-ig lehetett bent tartani a szerelékeket. A kapások zöme hajnali 2 órától reggel 8-ig voltak, folyamatosan már az első éjszaka után. Kezdetben jellemzően a 10 kg körüliek, aztán, ahogy ment be a folyamatos etetés egyre nagyobbak és nagyobbak érkeztek! Már a második éjszaka megérkezett az első 15+os hal.
16,20 kg Glm Plum Liver
Viharos idő érkezett, jól sejtettem, hogy a nagyobbak ekkor fognak táplálkozni! Az etetőhajó nélkülözhetetlen kellék, hiszen 2-es viharjelzésben csak annak segítségével tudom a végszereléket a megfelelő helyre juttatni. Csak úgy szelte kicsi hajóm a hullámokat, és kapás kapást követett!
Egyre szebbek érkeztek! Számolatlan 15 kg feletti példányt szákoltam az első héten!
17,70 kg Glm Plum Liver 30 mm
Sok esetben mellig a vízben állva zajlott a kőkemény fárasztás! Eddigi tapasztalatomnál jóval erősebbek voltak a halak, valószínűleg a nagyon meleg víznek köszönhetően.
Megérkezett az első kerek 19 kg hosszúkás töves! Valami bődületes erővel rendelkezett, nem is tudom melyikünk fáradt el jobban a végére! Fotózás és mérlegelés után a vízbe menve engedtem el a Balatoni erőgépet.
Újabb és újabb viharok érkeztek, legtöbb esetben éjszaka, így nagyon megnehezítve, az amúgy is rövid időt, ami rendelkezésre állt a fürdőzők érkezése előtt. Természetesen nappalra ragyogó napsütés és strand idő lett. Rengeteget dolgozott a kicsi hajóm, húzta a szerelékeket a legnagyobb hullámokon keresztül. Újabb és újabb kapások érkeztek. Nem telt el úgy éjszaka, hogy minimum 2 kapás ne lett volna, de volt olyan is, hogy 8 kapásom volt.
18,70 kg Sweet Edition
Ismét érkezett egy csodaszép töves, ami 19,10 kg nyomott a mérlegelésnél!
Sweet Edition bojli jól működik, sorra hozza a kapitális halakat.
A teli Fluor Carbon előke szépen fogja a halakat, a horgok is nagyon jól akadnak. Szinte nulla a halvesztés, még a legnagyobb viharban is. Az utolsó napokhoz érkeztem. Frontok-frontok hátán, félelmetes villámlások után rekkenő fülledt meleg.
A jobbos botomat Instant Explode bojilra váltottam, ami beton kemény volt. Dupla 30 mm méretben kínáltam fel, bízva hátha sikerül átlépnem a 20 kg–os határt. Éjszaka ismét vihar! Teljesen összecsavarta a zsinórokat, amit közel egy óra munkával tudtam helyre állítani. Hulla fáradt voltam, de tudtam nem adhatom fel és újra szereltem mindkét botot. Hajnali 2 volt már, amikor mind két bot újra a helyén volt. Rövid időn belül megérkezett a kapás, egy csodás 15 kg feletti töves volt a vendég! Ekkor még nem sejtettem, hogy tartogat nekem valamit a Magyar Tenger, ami miatt 2 héten át alvás nélkül küzdöttem minden éjjel. Füstölős kapásra ébredtem, hajnal 4 után járt az idő, nagyon nagy hullámok voltak és 2 es viharjelzés! A megakasztás követően éreztem, nem mindennapi ellenfelem akadt horogra. Megkezdtem a fárasztást 430 méteres távolságból kezdetben partról majd mellig a vízben állva, hiszen a szabályoknak megfelelően nem lehet csónakba szállni. A Balatoni szabályokat minden esetben precízen betartom, a mentőmellényt is folyamatosan használom. A karom már nagyon zsibbadt, mire belátható távolságba került a hal, közben figyelnem kellet, hogy a merítő hálót el ne vigye a hullám. Egyedül nem könnyű ez, de ebben az időben a környéken sem volt senki. Szép lassan nyertem a métereket és közben folyamatosan néztem a dobot, hogy mennyi zsinór hiányzik még. Mindvégig olyan volt mintha egy nagy nehéz zsákot húztam volna, éreztem ez nagy hal lesz.
Az előtét zsinór már a dobon volt, ami az jelenti, közel van már a hal. Egy pillanatra megláttam egy hatalmas fejet, ekkor végigfutott bennem, hogy ez tényleg nagy lesz. A hal újra lehúzott vagy 30 métert, kezdődhetett minden előröl. Már kb. 3-4 szer játszottuk el ugyan ezt, közel jártam az 1 órás fárasztáshoz, amikor szákolható állapotba került a hal. A szákolás igen nehéz volt a hatalmas hullámokon, de másodszorra sikerült! Csak álltam némán és végig futott rajtam a borzongás, ennyi átvirrasztott éjszaka után az utolsó hajnalon megszákoltam, amiért jöttem. Köszönöm Balaton, hogy megajándékoztál ezzel a csodás hallal. Kiszenvedtem a partra a halat és azonnal a mérlegért siettem. Egy hatalmas tükrös feküdt a ponty bölcsömben, 30 körülire saccoltam. A mérlegelő kitárazása után a mérleg nyelve 27,10 kg-ot mutatott! Azonnal elküldtem az sms-t a halőröknek a fogásról. A halat vízben állva, kb. 20 ember jelenlétében engedtem vissza éltető elemébe. Videót készítettünk, ahogy elúszik a hatalmas tükrös a vízben!
27,10 kg Instant Explode 30 mm
Indulásig még volt egy kis időnk, így vissza húztam a botokat. Sajnos folyamatosan 2 es viharjelzés volt. Közben megkezdtem a sátor lebontását és a pakolást, miközben újabb kapás érkezett. Ismét az Instant Explode bojlira egy újabb 19+ kerek tükrös! Örömöm leírhatatlan volt.
Indulás előtt még egy kapás valami hihetetlen, de ismét egy kapitális példány.
19,40 kg Sweet Editon
Pakolni kellett, mert lejárt az időnk. Kicsit szomorúan, de élményekkel teli 2 hét volt. Nagyon fáradt voltam, alig vártam, hogy végre a megszokott ágyamban aludhassak otthon. Hálás vagyok az üdülőt üzemeltető családnak! Külön köszönetet szeretnék mondani Polnik Aurélnak, aki a nap 24 órájában maximális segítséget nyújtott, nem csak nekem, hanem minden ide látogató horgásznak és családnak. Minden reggel és este meglátogatott a parton, és bármit kértem, azt azonnal maximális ódaadással, profin megoldotta.
Köszönöm Balaton ezeket a hihetetlen élményeket!
Üdv: Halász Ferenc
Proficsali