Tudatos etetés, eredményes horgászat.

Először Ecséden

Tavasszal jött a lehetőség, hogy augusztusban csatlakozhatunk egy társasághoz Ecséden. Több hónapunk volt információkat szerezni, felkészülni és ötletelni, mit-hogyan csináljunk. Danival ez volt az első alkalom, hogy Ecsédre látogattunk, így próbáltunk felkészülni mindenre: változatos terepviszony, nagy mélységek, akadók, törpeharcsa stb. Az alapos felkészülést indokolta az is, hogy a mi helyünk a sziget volt, ahova úgy költöztettek be minket.

1. 2.

Meghorgászott helyek

Az első nap csak a terep megismerésével telt. A rendelkezésre álló mederképet alaposan átnéztük és ez alapján indultunk el a több órás radarozásra. Alapos megvizsgáltunk mindent, mert hiába az ígéretes mederviszony, hogyha egy több méteres fa van a víz alatt.

3

Előzetesen egyetértettünk abban, hogy a meghorgászott helyeknél törekszünk az alábbiakra:

  • 7 méternél mélyebb víz legyen, hogy a törpeharcsákat kikerüljük
  • Az akadókból biztonságosan, a halak épségét szem előtt tartva, tudjuk a halakat kifárasztani
  • Ha törésre horgásztunk, akkor ne legyen nagyon meredek
  • Lehetőleg nyugodt legyen a víz, ne keresztezze csónakos közlekedés

4

A felállított kritériumoknak végül 4 hely felelt meg, így ezeket alaposan kitapogattuk és megjelöltük H bójával és GPS-en is:

  1. Kb 100 méterre lévő plató teteje, amik mögött egy nagyon akadós rész található
  2. Ugyanennek a platónak az oldala
  3. A túl oldalon található partszakasz bal oldali mélyebb része
  4. Ugyanennek a partszakasznak a jobb oldali sekélyebb része

5 6

Etetés

Etetés szempontjából is többféle ötlettel indultunk és a túra folyamán arra álltunk át, ami jobban működött:

  • Fehérjés bázisú csalik: GLM-Plum-Liver, Hot-Spice-Oyster és egy jelenlég tesztelés alatt álló golyó
  • Szénhidrát bázisú csalik: Natural Big Fish és Secret Gold Capital

7

A plató tetejére és oldalára kevesebb mennyiséget (botonként és behúzásonként 20 szemet), míg a part melletti partszakaszt nagyobb területen etettük meg. Ezt két részre osztottuk. A bal oldali szakaszt az első napokban nem horgásztuk, csak naponta 1,5 kg felezett bojlival etettük meg. Míg a jobb oldali sekély részre hasonló mennyiség került naponta. Etetni 24-30 mm-es bojlit használtunk, aminek egy részét feleztük. Míg csalizásnál az esetek többségében egy szem 30 mm került a hajszálra.

8

Szerelék/Végszerelék

Erős szereléket raktunk össze, ami ellenáll a fáknak, kagylóknak és minden víz alatti meglepetésnek, valamint a kiváló erőben lévő ecsédi pontyok hosszú fárasztásait is bírja. Főzsinórnak 35 mm-es PB Control került az orsókra, míg az utolsó 30-40 méter PB Shield előtétzsinór volt. Egy hagyományos elhagyós lead clipen pedig egy 200 grammos középkonzolos ólom biztosította a megfelelő akadást.

9

Előkének többfélét használtunk, de a leghatékonyabb egy Korda Boom és Supernatural kombijaként 2-es Korda Kurv Shank horog volt blow-back rigként kötve.

10

Eredmény

A szelektálás sikeres volt, mivel csak 10 kg feletti halakat fogtunk, amik között rengeteg 15 kg feletti volt. 4 db 20 kg feletti halat fényképeztünk, amik közül 3 db meghaladta a 25 kg-ot is. A túra alatt a szénhidrátos bojlik működtek jobban, azaz a Secret Gold Capital és a Natural Big Fish.  Az első kapás ez az egyedi pikkelyezésű 19+ kg-os tükörponty volt.

11

A helyiek szerint ezt a gyönyörű 26 kilós tükröst nagyon ritkán fogják meg, így szépsége mellett, emiatt is kiemelkedő fogás Dani számára. A halat 14 méter mélységről Natural Big Fish bojlival sikerült szákba terelni, arról az etetésről, amit a túra második részében horgásztunk meg.

12 13

A következő hal is emlékezet marad Daninak, mivel több mint fél órán keresztül fárasztotta ezt a sötét tövest (25.80 kg) a gyönyörű színekben kelő nap sugaraiban. A csali egy szem 30 mm Secret Gold Capital bojli volt.

14 15

Következő egy gyönyörű 20.60 kg-os töves, ami a 7 méteres platóról érkezett, egy szem 30 mm-es Natural Big Fish bojlira, ami a nyári időszak szelektív csalija.

17 16

És következzen a túra legnagyobb hala (26.90 kg) . A törés oldalán elhelyezett 30 mm-es Secret bojlinak csábult el. Próbált a platón lévő akadók közé menekülni, de szerencsére sikerült megszákolni.

18 19

A túra alatt nagyon jól éreztük magunkat, szép halakat fogtunk, igazi csapatmunkával segítettük egymást. Bízunk benne, hogy az ősszel megjelenő videó visszaadja ezeket a nagyszerű horgász élményeket.

Polyák Máté – Simon Dániel

20 21 22 23 24 25

0

Az Ön kosara