Tudatos etetés, eredményes horgászat.

Gócsa Tamás

Gócsa Tamás bemutatkozás

A bojligyúrás rejtelmei

Gócsa Tamásnak hívnak, 35 éves vagyok és középvezetőként dolgozom egy villamos ipari cégnél. Nem túlzás azt mondanom, hogy hamarabb ismerkedtem meg a vízpartokkal, s a vizek élővilágával, mint ahogy járni tudtam volna. Ezért köszönettel tartozom édesapámnak, aki megfertőzött e csodálatos szenvedéllyel, s a halak iránti mélységes tisztelettel.

Első sikereimet a Tarna patak domolykói jelentették, majd a környékbeli sóderbányák keszegei, kárászai és kisebb pontyai. Innen már nem volt megállás. Mondhatni 16 éves korom óta tudatosan horgászom pontyra, ismerkedtem a bojligyúrás rejtelmeivel. Próbáltam minél több információt és tudást elsajátítani ezen módszerrel kapcsolatban, s állítom, hogy ha sikeresek akarunk lenni, akkor folyamatosan tanulnunk kell, képeznünk kell magunkat, hogy a legnagyobb, legöregebb pontyokat is néhány kép erejéig a kezünkben tarthassuk. Fontos számomra e csodálatos élőlények maximális védelme, próbálok példát mutatni a horgásztársaknak, hogy hogyan védjék, óvják őket, hogy  gyermekeinknek is olyan örömet tudjanak majd szerezni, mint amilyet nekünk szereztek.  Mindenféle vízterületen szívesen horgászom, mindegy, hogy dobós vagy húzós horgászatról legyen szó, mindenhol a kihívásokat keresem, s a cél az adott vízterület legnagyobb pontyainak megfogása. Mottóm az: hogy egy horgászat sikeres lehet akkor is, ha csak egyetlen halat fogunk, de elmondhatjuk, hogy az a hal megérte a befektetett energiát, és kárpótol az addigi kudarcokért.

A Delta Carp bojlikról és azok fogósságáról néhány évvel ezelőtt már hallottam, de közelebbi kapcsolatba a 2016-os évben kerültem velük Halász Ferenc jóvoltából. Már ebben az évben sok szép halat köszönhettem ezeknek a csaliknak, s bízom benne, hogy a csapat tagjaként a jövőben is jó néhány gyönyörű hallal tudom, majd a Deltás pontyok fotóalbumát bővíteni!

Tőponty rekordom: 26 kg

Tükörponty rekordom: 21,50 kg

0

Your Cart