Hű maradni a csalihoz a végsőkig!
A történetet azzal kezdeném, hogy körülbelül 1 éve csapat társammal, Gőz Károllyal egy telefonbeszélgetés alkalmával szóba kerültek különböző tavak. Karesz említette, hogy szeretne eljutni Tornyiszentmiklósra. Jómagam már 4 éve vallatom a tavat, úgy gondoltuk, hogy könnyű dolgunk lesz a helyfoglalásnál! Így is történt. Eljött az Október, irány a peca! DE! Sok jóval nem kecsegtettek minket. A tó 3 hete szinte áll!
-“Nincs náluk Secret, nyugi” Kapjuk a telefonokat, hogy csak a GLM lesz a tuti. Nem érdekel, mi kitartunk az elveink és a csalink mellett! Karcsi előbb ért a tóra, nekem munkahelyi gondok miatt 30 órás csúszás. Karesz az összes botra 24-es Secretet rakott, én 2-re csak, a harmadikra 24-es Hot került! Minden jónak vélt helyen bent vannak a golyók! Etetésekre 3 marék 24 mm-es Secret került, pár szem félbevágva! Jó minőségű csalival elég ennyi is! Tükör sima víz, a tavon csend honol, csak néhol a keszeg fürdőzik! Reggel korán keltünk, hogy meglessük, van e egyáltalán előttünk pontymozgás. Ekkor megszólalt a jelzőm, csak egy kis 2 kg körüli compó. Ő is szereti a Secretet! Nem vagyunk elkenődve, hosszú az egy hét, ahogy csapatfőnökünk mondaná: “horog be, hal ki! Nappal nem nagyon mutattak aktivitást a vízben élő barátaink! Közben megtudtuk, hogy sok csapat helyenként 400-600 kg magot is szórt az egy hetük alatt! Nem lettünk boldogok ettől a hírtől. Minden nap kora délután újrahúztunk. 23 óra magasságában egy csippantás, azonnal visítani kezd a jelzőm, valami elhúzta a 140 gramos ólmomat a Secrettel együtt! 14-es tükrös.
Ez már egy kis bíztatás és reménysugár volt számunkra! Aztán innentől 2-3 óránként hol az egyiket, hol a másikat húzták a 8-13 kg közötti halak! Delta kishajóba 3 marék Secret tettem, és mehet is vissza a helyére! Az egész tavon terjedt, mint a vírus, hogy megindult a hal! –Vesztünkre! Mivel a szomszédok elkezdtek a határaikon túlhúzni, ezzel a mi etetésünket rontani! Sebaj! A Secret nálunk van! A sorozat folytatódik. Horog be, hal ki! A kakukktojás a középső botom, mozgás, nulla! Következő reggel kapás. Húzza, minden létező trükköt bevetett, hogy szabaduljon, akkor megláttam aranysárga testét. Felkiáltok: KOI! Az egyik nagyobb a tó lakói közül! Ámulunk a szépségén! Mérünk, fotózunk, kívánunk hármat, és SZABADSÁG!
Alig térünk magunkhoz, társam swingere nekicsapódik a bothoz, és jelzője őrült visításba kezd! Óvatosan ráemel,- vigyorog! “Gyerekek, ez jó lesz” ahogy Bélabáttya mondaná. 20-25 perces fárasztás után megláttuk a szép 18+-as tükröst! Boldogság van! Karcsinak kezdésnek egy 18+. Soha rosszabb kezdést!
Nappal még mindig nem eszik a hal, ilyenkor van időnk előkét kötni, fotózni, eszmét cserélni, taktikákat kidolgozni! Fáradtak voltunk, de pihenni nem igazán volt időnk. Adrenalin egyre nagyobb! Halőrünk hozza-viszi a híreket, hogy másik állásokon itt-ott egy-egy tíz körüli halat fognak! Nyilván nőtt a májunk! Büszkék vagyunk a “pékünkre”, és persze magunkra is, mert, hogy ide mindenki kellett! A sava borsa még hátra van. Közben átradaroztunk megint mindent, de nem találtunk semmi kivetni valót, így minden maradt a helyén. Légnyomás 1022, víz felső rétege 18 fok. Tudományosan is átvizsgáltuk a pecánkat. 😀 Teljes “Gőzzel” bevetve mindent a sikerért! Felkészültünk az utolsó esténkre. Minden a helyén! Lefekvéshez készülünk épp, amikor valami elemi erő elhúzza a zsinórt Karesz botján. Fütyül az orsó. ÁÁÁÁÁÁÁ, megjött a big?! 30 percnyi fárasztás után előbújt a hínárból. Ez 20+, 20+, 20+, mindketten kiabáltuk! Épp csak a víz felszínére ér, megfáradva merítek! A merítőben egy hatalmas test. Gyors fotó, hibátlan őserő! Mérünk 22,18 kg a tiszta súlya! Szép volt Karesz!
Éjszaka jött még tok is, a tó másik különlegessége. Compó, koi, tok, minden megvan. Tele a lista! Mi azért reménykedünk még legalább 1 jobb halban. Éjjel 3 óra, megint szalad a zsinór az orsóról. Oldalazva megfordítom, de a mélységből nem sikerül felpumpálnom, már mindenre gondolok, hogy melyik big lehet Hosszas fárasztás után meglazul a zsinórom. Leakadt? Nem! A kagylók elvették tőlem, elvágták az előkémet! Társam vidítása, biztatása most süket fülekre lelt. Vissza sem húztam. Utolsó reggel már nagyon korán kint ülök és még mindig a tegnap éjjel elment halamra gondolok. Nagyon bánt. Egyszer csak a swingerem lassan megemelkedik. Lassan forog az orsóm dobja. Mi van Secret? Fárasztás közben fohászkodom magamban, hogy Ő meglegyen! 4-5 kirohanás után Karesz megmeríti a gyönyörű tövest! Hatalmas! A mérleg 20 kg fölé megy, de a mérlegelőt visszamérve 19,81 lett. Fotó, fertőtlenítés, szabadság. Ismét boldogság!
Mivel lejárt a foglalási időnk, már nem húztunk vissza.. Pakolás közben arról beszéltünk, hogy a következő túránk is bárcsak ilyen sikeres lenne. Szeretnénk megköszönni mindenkinek a sok biztatást! Minden horgásztársunknak feszülő zsinórokat kívánunk!
Üdv: Paizs Gábor. Gőz Károly