Mozsár János bemutatkozása
Fókuszban a bojlis pontyhorgászat
A nevem Mozsár János, takarmányozási szaktanácsadó és pontyhorgász vagyok. Közel 30 éve, egészen kisgyermekkorom óta horgászom. Szinte minden módszerrel próbálkoztam, az utóbbi 5 évben azonban a bojlis pontyhorgászat megszállottjává váltam.
A catch and release szemlélet, már az elterjedése előtt is magától értetődő volt számomra. Ami a mai napig lenyűgöz az a természet, az állatvilág szépsége és közelsége, a vízi és vízparti világ örökre rabul ejtett. A korábbi években is eredményesen horgásztam, évente többször is sikerült 20+-os halakat fognom, de a legnagyobb áttörést a DeltaCarppal való együttműködés hozta. Több mint 15 éve foglalkozom állattenyésztéssel, takarmányozással, tehát adódott a lehetőség, hogy az itt megszerzett tudást és tapasztalatot a bojlimixek fejlesztésében kamatoztassam.
Számos kutatás és tesztelés célja, a halak metabolikus folyamatainak támogatása volt, olyan bojlimixek létrehozása melyek az attraktivitásuk mellett táplálóak és kiválóan emészthetőek is legyenek a halak számára. Úgy érzem a legjobb visszajelzés arról, hogy a munkánk eredményes volt az az, hogy idén minden eddigi rekordomat sikerült megdönteni.
Tőponty rekordom: 30,74 kg
Tükörponty rekordom: 32, 20 kg